Apáczai Csere János

(Gy. Szabó Béla fametszete, 1946) |születési dátum=1625. ''június 10.?'' |születési hely=Apáca |halál dátuma=1659. december 31. |halál helye=Kolozsvár |nemzetiség= |szülei= |házastárs=Aletta van der Maet |vallás=kálvinista |szakterület=pedagógia, filozófia, teológia |irányzat= |aktivitási időszak=1650–1659 |első munkája=''Disputatio theologica inauguralis de primi hominis apostasia'' (disszertáció, Harderwijk, 1651) |jelentős munkái=''Magyar logicatska'' (Gyulafehérvár, 1654)''Magyar encyclopaedia'' (Utrecht, 1655) |hatással voltak rá=Porcsalmi, Bisterfeld, Alsted, Voetius, Ramus, Bacon, Descartes |hatással volt= Bethlen M., Fogarasi, Bod, Weszprémi }}

Apáczai Csere János, születési nevén Csere János, 1656-tól többnyire Apáczai Cseri János (Apáca, 1625. ''június 10.?'' – Kolozsvár, 1659. december 31.) erdélyi magyar pedagógus, filozófus, kálvinista teológus, a magyar nevelésügy és az anyanyelvi tudományos ismeretterjesztés előfutára, az erdélyi puritánus mozgalom kiemelkedő alakja, az első magyar enciklopédista, a karteziánus ismeretelmélet korai magyar követőinek egyike.

A Barcaság kálvinista szülötte, szegény sorsú szabados szülők gyermeke volt. Felsőbb tanulmányait Kolozsvárott és Gyulafehérvárott, majd püspöki ösztöndíjjal 1648-tól öt éven át hollandiai egyetemeken folytatta (Franeker, Leiden, Utrecht). 1651 áprilisában a harderwijki egyetemen avatták teológiai doktorrá. 1653-as hazatérését követően először a gyulafehérvári kollégium osztálytanára lett, de következetesen képviselt, haladó pedagógiai eszméivel konzervatív feletteseit és II. Rákóczi György fejedelmet is magára haragította, így 1655 végén abba kellett hagynia a tanítást. Jóakaróinak köszönhetően 1656 nyarától a kolozsvári református iskola igazgatójaként folytathatta az oktatást. Iskolateremtő szellemisége 1657-től új anyaintézményében kibontakozhatott, törekvése támogatókra, tudása követőkre talált. Nevesebb tanítványai közé tartozott Bethlen Miklós és Pápai Páriz Ferenc. Egy korszerű erdélyi tudományegyetem megalapítására vonatkozó tervezetét 1658 végén nyújtotta be Barcsay Ákos fejedelemnek, de az Oszmán Birodalommal kialakult konfliktus árnyékában az oktatásügy megjobbításának kérdése háttérbe szorult. Apáczai alig egy évvel később, harmincnégy esztendős korában, 1659 végén tüdőbajban meghalt. Holland felesége, Aletta van der Maet nem sokkal élte túl férjét, a frigyükből született két gyermek sem érte meg a felnőttkort.

Életművének meghatározó eszmei forrásai a puritánus etika és haladásszemlélet, a karteziánus módszer, valamint az enciklopédikus tudás iránti igény volt. Erdélyi puritánus mesterei, Porcsalmi András és Johann Heinrich Bisterfeld műveltség- és társadalomeszményüket, a tudományok szeretetét adták át a fiatal Apáczainak. Hollandiai tanulmányai során ez ötvöződött Voetius enciklopédikus törekvéseivel, valamint a materialisztikus és racionalista baconi és descartes-i filozófia tanaival. E felvilágosult szellemi áramlatok kibékíthetetlen konfliktusban álltak a korabeli Erdély elmaradt műveltségi viszonyaival, és ez meghatározta a nevelésügy és a tudományos ismeretterjesztés, végső soron a társadalmi haladás területén kifejtett munkálkodását, annak kényszerpályáit, sikereit és kudarcait egyaránt. A konzervatív egyházi és világi körökkel vívott harcban alulmaradt, a skolasztikus és dogmatikus oktatási nézeteket és tanmenetet nem tudta felváltani korszerű elveken alapuló iskolarendszerrel. Fennmaradt pedagógiai eszméi és iskolaszervezési törekvései – természettudományos és anyanyelvi oktatás, tudományegyetem szervezése – alapján azonban Apáczai méltán tartható a korszerű magyar neveléstudomány apostolának. További érdeme a karteziánus filozófia ismeretelméleti és természettudományos alapjainak meggyökereztetése magyar földön. Bár puritánus biblicizmusa, részben dogmatikus teológiai gondolkodása és a matematika területén tanúsított bizonytalansága nem engedte, hogy az új tanok biztos kezű mestere legyen, de a korszerű nemzeti nyelvű tudományosság előfutáraként ő írt először magyarul többek között a heliocentrikus világképről, a vérkeringésről és a mágneses elhajlásról.

Külhoni tartózkodása során, Petrus Ramus összefoglalásából kiindulva írta meg ''Magyar logicatska'' (1654) címen logikai traktátumat, valamint – főként Descartes, Regius, Ramus, Ames, Fenner, Scribonius, Althusius és Alsted tudományos munkáiból merítve – az első magyar nyelvű tudás- és ismerettárat, a ''Magyar encyclopaediá''t (1653–1655). Enciklopédiáját elsősorban az anyanyelvi oktatásban bevezetendő tankönyvnek szánta, az mégis kora tudományosságának méltó lenyomata, szerkezetében és tartalmában nagyrészt a descartes-i természetfilozófia szellemében fogant mű. Apáczai korát megelőző nyelvújítási erőfeszítéseinek köszönhetünk többek között olyan tudományos műszavakat, mint a ''számláló,'' a ''középpont'', a ''hegyes-'' és ''tompaszög'' vagy a ''súrlódás''. Információk a Wikipedia alapján